Az utolsó éjszaka

Egy nem kedves ismerősömmel találtam szembe magamat...

Lesütöttem a fejemet és csak egyetlenegy jó ötlet jutott az eszembe, amit éppen tehettem. Elsétáltam mellette és kimentem a bár előtti kis birtokra, ahol voltunk. Nagyon szép hely volt. Hosszú sávban két oldalt egy kis erdő vette körül a mezőt. Középen egy kis domb emelkedett ki. Mikor elfordultam balra, hirtelen valami morajt, zubogást hallottam meg. Elindultam a domb teteje felé, magas sarkúban kicsit nehészkes lett, de nem törődtem vele. Amikor felértem a tetejére, egy kis patak tárult a szemem elé. Nagy kövek vették körül, a szemben lévő oldalon több kő volt egymáson és egy kis lépcső vezetett fel a tetejére. Ekkor hirtelen megtorpantam. ,,Orihime! és bot lendült fejem felé. Kicsi voltam. Összerándultam az ütés erejétől. Ekkor valaki előttem termett és ő kapott egy ütést. Nő volt a támadónk. A szememet kinyitottam és féltem.''
A lábam nem bírta a testemet és összerogytam.
-Úgy nézett ki, mint én...-ejtettem ki alig hallhatóan.
,,Mi történik velem?''-tettem fel magamban a kérdést. Nem tudom. Azok a fura támadások mostanában. Rengeteg, többnél több megválaszolatlan kérdés.
-Valami probléma van?
Nem fordultam meg. Hogy ránéztem volna, anélkül tudtam ki az.
-Philip. Nem tartozik rád. Kérlek, most haggy magamra!
Éreztem, hogy mögém sétált és végigsimít a karomon. A hideg is kirázott.
-Haggy! Ne érj hozzám!-kiabáltam hangosan.
-Miért nem tudsz már békén hagyni?-adtam ki magamból a dühömet.
Erre gyorsan megpördültem, de meg is hőköltem. Vörösen izzó szemeivel találtam szembe magamat. Lassan, elkezdtem hátrafelé lépkedni, de magasban ez elég nehéz volt.
-Én többször is mondtam a barátodnak, hogy hamarabb intézkedjenek, mint mi. De az esélyedet eljátszották. Az ők hibája, a te életed. Majd köszönd meg nekik helyettem is.-mondta vigyorogva.
-Mi vagy te?-kérdeztem kiszáradt torokkal.-Vámpír?
Összegörnyedve hahotázni kezdett a kérdéseme. Nem értettem, hogy mi ennyire vicces.
-Nem, dehogy! Tény, hogy vért is szívok, de nem. A képességem az, hogy mikor az ember nyakát szívom, az életerejét veszem el tőle. És minden régi rossz vagy nem tudott emlékét elevenítem fel a szeme elé. Nincs meghatározott nevünk, de az ellenségeink a Kívülállók nevet adták nekünk.
-Már megint te vagy az?-csengett fel egy jól ismert hang a domb tetejéről.
Ekkor egy váratlan dolog történt. Philip mögém került magához húzott és eldőlítette a fejemet.
-Annyira félted, hogy csak most jöttél utána? A Mester ennek nem fog örülni, hogy a legfontosabbat, aki a terveiteket megvalósíthatja egyedül hagytad. Hiszen te tudod a legjobban, hogy miről beszélek.
Éreztem a lehelletét a nyakamon, hogy kinyitotta a száját és lecsapni készült. A nyelvét végig húzta a nyakamon. Ettől hányingerem lett.
-Gusztustalan vagy, remélem tudod.
Ekkor lecsapott. Tompa fájdalmat éreztem és képjelenetek suhantak át a szemem előtt.
,,Mindenki ünnepel, mosolygás, nevetés de eztán jött a rosszabbik része:sikítások, menekülés, tűzvész mindenhol, verekedés és a nemrég látott ütések.,,
-Elég!!-hallottam Ichigo hangját és kiszabadított az erős szorításból és elkapott.
-Szerintem is!
Odanéztem. Renji volt az. Valami fura fekete kimonót viselt, elég furcsa volt még sohasem láttam ilyet.
-Te vagy az Renji?-kérdeztem elcsukló hangon.
Eközben a semmiből előkerült Rukia, Hina és Toushiro.
-Srácok? Ti meg...mik vagytok?
Tágra nyílt szemekkel néztek rám.
-Talán valami rosszat mondtam? Mért néztek így rám?
A többiek egymásra néztek. A tekintetemet Ichigora emeltem, aki kitágult szemekkel nézett le rám.
-Te, hogy, hogy látsz minket?-kérdezte Rukia.
Erre megrándultam.
-Talán nem kellene látnom titeket?
-Nem. Mi most nem az emberi alakunkban vagyunk. Nem kellene látnod minket.
-Hoyg érted, hogy az emberi alakotokban vagytok? Akkor most mik vagytok?
-A Halálisteni formánkban.
-M-Mi van?-kérdeztem reflexszerűen vissza.
-A Halálistenek az, azok az emberek akik az Élők Világában, vagyis itt segítenek az embereknek, megvédik őket. Mi mind ilyenek vagyunk.
-Akkor az volt az amit láttam.-mondtam közben lefelé néztem a földre.
-Mit láttál?-kérdezte tudálékosan Toushiro.
-Amikor az a valami megtámadt Ichigóéknál, körülötte mikor lezuhantam homályos alakokat láttam. Ti voltatok azok?-emeltem fel a tekintetemet a kérdésem végére.
-Mi, igen. De akkor sem tudom felfogni, hogy mégis hogyan tudsz látni minket!-jelentette ki Toushiro.
 -Lényeg, hogy látlak titeket és örülök nektek. Legalább...nektek...nem...esett...semmi...bajotok. De, hogyan találtatok ránk?-kérdeztem kicsit tudatomat vesztve.
-A lélekenergiátokból. Éreztük, hogy a közelben vagytok és valami nem oké.
-Köszönöm, hogy  idejöttetek, mert most tényleg azt hittem, hoyg meghalok. Sajnálom.
-Ne sajnálj semmit. Lényeg, hogy neked nem esett bajod.-ölelt magához szorosabban Ichigo.
-Köszönöm.
-De, te mégis mit keresel egy ilyen helyen, ilyenkor?-emelte fel a tekintetét Ichigo.
Én is odaemeltem a tekintetemet. Még mindig vörösen izzó tekintete nézett vissza ránk.
-Csupán egy kis táplálékért jöttem. És a legjobbat találtam.-nyalta végig a száját.
-Undorító egy alak vagy. Förtelmes.-jelentette ki nyomatékosan Renji.
-Ti vigyáztatok rá rosszul. Nem az én bajom, hogy későn érkeztetek.
-Te kis..
Ezzel gyorsan eltűnt. Elkezdtem tűnődni, hogy most mi is lesz.
-Mi lesz most velem?-kérdeztem és a kezemet a véres nyakamra tettem.
-Nem maradhatsz az Élők Világában. Itt már nem vagy biztonságban.-jelentette ki Toushiro.
-Holnap elviszünk a Lelkek Világába. Ott biztonságban leszel.-mondta Hina.
-Biztosan remgeteg kérdésed van de ott majd megválaszoljuk. Rendben?-mosolygott rám Ichigo.
-Jó. Akkor ez az utolsó éjszakám itt?
-Ez az utolsó éjszakád itt.
Kezdtem rádöbbenni, hogy holnaptól már nem itt lesz az otthonom..

Hát most elég rövid lett, de a következő már hosszabb lesz:)))